Hírek
2013. Június 28. 05:00, péntek |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Varga: jól haladunk az euró bevezetése felé
'Hosszú lesz még az út az euró bevezetéséhez, de jó irányba tartunk.' - mondta Varga Mihály a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságának (NVMT) közgyűlésén. Rámutatott, hogy Magyarország háromból immár kettő, az inflációra és az államháztartási hiányra vonatkozó eurócsatlakozási feltételt teljesít. A nemzetgazdasági miniszter szerint elképzelhető, hogy a kormánynak tovább kell csökkentenie idei inflációs előrejelzését.
Mint mondta, tavaly még 5,2 százalékos éves drágulási ütemmel számoltak, ezt áprilisban 3,1 százalékra csökkentették. 'Az infláció nemhogy 3 százalék, de lehet, hogy 2 százalék sem lesz ebben az esztendőben' - tette hozzá.
Varga Mihály beszélt arról is, hogy 'nem lehet, és nem szabad' olyan gazdaságpolitikát folytatni Magyarországon, amely nincs tekintettel a külföldi befektetőkre, illetve külföldi tulajdonú vállalatokra. Szerinte hiba volna, ha gazdasági bezárkózásba kezdene a kormány, és olyan célokat fogalmazna meg, amelyekkel a külföldi tőke beáramlását korlátoznák.
Előadásában két alternatív gazdaságpolitikai forgatókönyvet is felvázolt. Az egyik szerint mesterségesen, költségvetési eszközökkel érne el nagyobb növekedést a kormány. Ez azonban nem volna bölcs döntés - figyelmeztetett -, hiszen az ország kikerülne abból az egyensúlyi állapotból, amit sikerült elérni. '2002 és 2006 között égettük a pénzt a kazánban, a mozdony mégsem akart jobban teljesíteni' - mondta.
A másik lehetséges útnak nevezte, hogy a kormány nagyobb kiigazítással még inkább egyensúlyi pályára állítaná a gazdaságot. Mint mondta, ezzel azonban azt kockáztatnák, hogy felborulna a költségvetési intézkedések és a társadalmi konszenzus közötti egyensúly.
Rudnay János, a szervező NVMT elnöke köszöntőjében emlékeztetett: a társaság 50 tagja egyetért abban, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben a növekedés a legfontosabb célkitűzés.
Mint mondta, a cégek szeretnének ebben aktívan részt venni, és ehhez kérik a kormány segítségét, hogy javuljon a befektetési klíma, bővüljön az egyeztetések és a párbeszéd lehetősége, továbbá 'aktivizmus helyett kiszámíthatóság legyen'. Ebben a tekintetben nem hasznos 'egy multiellenes kommunikáció és az általánosítás' - tette hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: februárban egyszerre nagyobb összeget kapnak a nyugdíjasok
Amit vállaltunk, teljesítjük: 2026-ban is megőrizzük a nyugdíjak vásárlóértékét, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete - közölte hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, hogy a karácsony az ünnep meghittségéről és valódi értékeiről szóljon.
2025. December 23. 08:55, kedd | Belföld
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott torlódást, lassulást.
2025. December 23. 08:54, kedd | Belföld
Orbán Viktor: Háborúmentes karácsonyunk lesz
Egy háborúmentes karácsonyunk lesz, de a háborús veszély nem múlt el - figyelmeztetett Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények című műsorának különkiadásában hétfőn este.