Hírek
2014. Október 20. 12:01, hétfő |
Kék hírek
Forrás: MTI
Tatabányai buszbaleset - Vértes Volán: a buszsofőr nincs kihallgatható állapotban
Nem sérült meg annak az autóbusznak a sofőrje, amelyik Tatabányán összeütközött egy vonattal, de az 56 éves férfi nincs kihallgatható állapotban - közölte Pruzsina Alice, a Vértes Volán szóvivője hétfőn az MTI-vel.
A szóvivő tájékoztatása szerint a sofőr 15 éve dolgozik a cégnél, négyszázezer kilométert vezetett balesetmentesen, de jelenleg nincs kihallgatható állapotban, "folyamatosan a sérültek állapota felől érdeklődik", így egyelőre nem tud magyarázatot adni a balesetről.
Pruzsina Alice elmondta, a buszon húszan utaztak, a négy legsúlyosabb sérült a busz hátsó részében.
A szóvivő tájékoztatása szerint egy 20 éves Ikarus busz szenvedett a balesetet, a járművet az idén akarták leselejtezni.
A megyei mentőszolgálat vezetője korábban azt közölte az MTI-vel, hogy hétfő délelőtt egy menetrend szerinti csuklós busz ütközött össze egy vonattal Tatabányán, az Erőmű lakótelepi átjáróban. A balesetben 17 ember sérült meg, közülük négyen súlyosan.
Ónodi Lívia elmondta, három ember szenvedett gerinc-, koponya- és mellkassérüléseket, egy sérült sokkos állapotban van.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint az ütközés után a vasúti szerelvény nyolcvan-száz méternyire állt meg.
A Mávinform úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy a Vértes Volán járata a jól működő fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a vonat elé. Both Ferenc sajtóügyeletes közleménye szerint a vonaton nem sérült meg senki.
A mentés és a helyszínelés idejére áll a forgalom a Tatabánya-Környe vasútvonalon, a baleset következtében egy felsővezeték tartó oszlop is kidőlt.
A MÁV-Start Zrt. vonatpótló buszokat rendelt a vonat utasainak elszállítására, és Tatabánya és Környe között is vonatpótló autóbuszok viszik az utazókat.
Az utasoknak 20-30 perces késésre kell számítaniuk a délutáni órákig.

Ezek érdekelhetnek még
2025. December 21. 10:03, vasárnap | Kék hírek
Újabb gyanúsított a Szőlő utcai ügyben
Rendész bántalmazott a napokban egy fiatalkorú fogvatartottat a Budapesti Javítóintézetben, ezzel az úgynevezett Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma kilencre emelkedett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen
2025. December 19. 07:31, péntek | Kék hírek
Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az
2025. December 16. 07:07, kedd | Kék hírek
Holtan találták Rob Reiner színész-rendezőt és feleségét, Michele Reinert Los Angeles-i otthonukban
Holtan találták Rob Reiner színész-rendezőt és feleségét, Michele Reinert Los Angeles-i otthonukban vasárnap, a rendőrség szerint gyilkosság áldozatává váltak.
2025. December 14. 09:02, vasárnap | Kék hírek
Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség egy héten át az ország útjain
Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség december 15. és december 21. között az ország útjain - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata szombaton a police.hu oldalon.