Hírek
2013. Június 25. 10:33, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Rugalmas gyed bevezetését javasolja a kormányfő családpolitikai tanácsadója
Rugalmas gyed bevezetését javasolja a kormányfő családpolitikai tanácsadója. Révész Máriusz erről kedden az ATV Start című műsorában beszélt.
A fideszes képviselő azt mondta, társadalompolitikai cél, hogy több gyermek szülessen, ezért a népességpolitikai intézkedéscsomag részeként a több gyermeket vállalók esetében különböző kedvezmények bevezetését is javasolják. Két év járulékmentesség járna például azoknak a kismamáknak, akik gyedről mennek vissza dolgozni.
Révész Máriusz komoly problémának nevezte, hogy egyre későbbi életkorban szülik meg a nők első gyermeküket. Ez különösen igaz a felsőoktatási végzettségűekre - tette hozzá. Javaslata szerint a gyed szempontjából az egyetemen töltött időt is munkaviszonynak tekintenék, valamint az egyetemet, főiskolát végzetteknél ezt az időszakot diplomás minimálbérrel vennék figyelembe. A gyermekes egyetemisták számára pedig kollégiumi és lakástámogatási kedvezményeket kellene adni - sorolta a kormányfő tanácsadója.
Egy másik elképzelés szerint az első gyermek születését 228 ezer forinttal támogatnák a mostani 64 ezer forint helyett. Szlovákiában ez az összeg nagyjából ezer euró - mondta Révész Máriusz, célnak nevezve, hogy minden 18 évnél idősebb, gyermeket szülő magyar állampolgár megkapja ezt az összeget.
A javaslatcsomag szerint a jelenleginek a másfél-kétszeresére nőne a szociálpolitikai támogatás, ismertebb nevén szocpol összege. Révész Máriusz tájékoztatása szerint így az a jelenlegi 800 ezer forint helyett 1,6 millió forintról indulna és - a gyermekek számától függően - elérhetné 5,6 millió forintot is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: februárban egyszerre nagyobb összeget kapnak a nyugdíjasok
Amit vállaltunk, teljesítjük: 2026-ban is megőrizzük a nyugdíjak vásárlóértékét, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete - közölte hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, hogy a karácsony az ünnep meghittségéről és valódi értékeiről szóljon.
2025. December 23. 08:55, kedd | Belföld
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott torlódást, lassulást.
2025. December 23. 08:54, kedd | Belföld
Orbán Viktor: Háborúmentes karácsonyunk lesz
Egy háborúmentes karácsonyunk lesz, de a háborús veszély nem múlt el - figyelmeztetett Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények című műsorának különkiadásában hétfőn este.