Hírek
2013. December 04. 05:00, szerda |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Pénzt szed be az állam a kórházaktól
Kórházanként akár több tízmillió forintra is rúghat az az összeg, amit az intézményeknek a nyáron kényszernyugdíjba küldött munkatársak után kell 'megtakarítás' címén befizetniük a központi költségvetésbe. A kórházaknak december 5-ig kell jelezniük, hogy mennyi pénzt spóroltak meg az elbocsátásokkal, és december 10-ig be is kell fizetniük a járulékkal növelt összeget - írja a Világgazdaság.
A Gyemszi „Az álláshelyzárolásból eredő kiadási megtakarítások befizetésének rendjéről” szóló november 15-i kormányrendeletre hivatkozik. Ez pedig abból a korábbi kormányhatározatból indul ki, amely szerint zárolni kellett mindazon nyugdíjasok álláshelyét, akik nem kaptak felmentést a július 1-jén hatályba lépett „munka vagy nyugdíj” szabály alól. Mint ismeretes, mentességet csak az egészségügyi dolgozók, vagyis az orvosok és ápolók kaphattak. A kórházakból elbocsátott egyéb szakemberek azonban nem, sőt, az ő megüresedett álláshelyeikre elvileg nem is lehetett felvenni mást.
A lap azonban több kórházigazgatótól is úgy tudja: működésképtelenné váltak volna az intézmények, ha – más munkakörben is, de – nem pótolják e szakemberek jelentős részét. Volt ugyanis, ahol az egyetlen energetikustól kellett a kényszernyugdíj miatt megválni, de a nyugdíjba küldött műszaki, pénzügyi vagy hr-es szakemberek hiányát sem viselték volna el az intézmények. Ez azonban csak az egyik probléma. A másik, hogy az egészségügyi intézmények esetében nem a státuszt, hanem a betegellátást finanszírozza az egészségbiztosító. Abból az összegből kell kifizetni a dolgozókat, megvásárolni a működéshez szükséges eszközöket, fizetni a számlákat. Ha tehát nekik most vissza kell fizetniük a zárolt állásokból származó „megtakarításaikat”, akkor tulajdonképpen abból a konszolidációs pénzből vesz vissza most az állam, amivel az eladósodást szerette volna enyhíteni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: februárban egyszerre nagyobb összeget kapnak a nyugdíjasok
Amit vállaltunk, teljesítjük: 2026-ban is megőrizzük a nyugdíjak vásárlóértékét, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete - közölte hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, hogy a karácsony az ünnep meghittségéről és valódi értékeiről szóljon.
2025. December 23. 08:55, kedd | Belföld
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott torlódást, lassulást.
2025. December 23. 08:54, kedd | Belföld
Orbán Viktor: Háborúmentes karácsonyunk lesz
Egy háborúmentes karácsonyunk lesz, de a háborús veszély nem múlt el - figyelmeztetett Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények című műsorának különkiadásában hétfőn este.