Hírek
2014. Január 16. 15:21, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Oscar-díj - Szász János: csalódás, hogy A nagy füzet nem került a jelöltek közé
"Nagy csalódást jelent, de annak kell örülni, amit elért ez a film" - mondta az MTI-nek Szász János rendező azután, hogy A nagy füzet nem került be a Oscar-díjra jelölt alkotások közé a legjobb idegen nyelvű film kategóriában csütörtökön.
"Most is azt gondolom, hogy nagyon sok minden történt már ezzel a filmmel. Természetesen most csalódott, szomorú vagyok, de igyekszem arra gondolni, ami jó volt eddig és arra, ami ezután fog a filmmel történni" - fogalmazott az alkotó.
Elmondta: két forgatókönyv létezett A nagy füzet amerikai bemutatójára. Így, hogy nem került a legjobb öt közé a produkció, várhatóan csak májusban kerülhet az amerikai közönség elé.
Szász János szólt arról is, hogy korábban nem tekintett versenyként az Oscar-jelölésre, de az utolsó órákban rajta is eluralkodott a versenyláz. "Van bennem szomorúság, de azért ezt bőven túl fogom élni. Eljutottunk a legjobb kilenc filmig, én erre nagyon-nagyon büszke vagyok. Megyek tovább azon az úton, amelyen elindultam" - tette hozzá.
Az idegen nyelvű filmek kategóriájában a rangos elismerésért Felix van Groeningen belga rendező Alabama és Monroe című drámája, Paolo Sorrentino A nagy szépség, Thomas Vinterberg A vadászat, Rithy Panh kambodzsai rendező L'image manquante (A hiányzó kép), valamint Hani Abu Aszad palesztin rendező Omar című alkotása van versenyben.
Magyar játékfilmnek legutóbb 1988-ban volt esélye elnyerni az Oscar-díjat, akkor Szabó István Hanussen című alkotása szerepelt a végső öt jelölt között.
A Magyar Nemzeti Filmalap 180 millió forintos gyártási támogatásával forgatott mozifilm a magyarországi születésű svájci írónő, Kristóf Ágota negyven nyelven megjelent regényéből készült. A nagy füzet (Le Grand Cahier) főszereplője egy tízéves ikerpár, Gyémánt László és András amatőr színészek alakításában. A film a második világháború idején egy határszéli faluban a nagymamájuknál nevelkedő és a könyörtelen világban túlélni igyekvő ikerpár megrázó története.
A Szász János által rendezett film a Karlovy Vary filmfesztiválon elnyerte a fődíjat, a Kristály Glóbuszt. A nagy füzet több nemzetközi filmfesztiválon is szerepelt, Haifában elismerő oklevelet kapott, bemutatták az ausztráliai Adelaide-ben és a dél-koreai Puszani Nemzetközi Filmfesztiválon, valamint elnyerte a legjobb film, a legjobb színésznő és a legjobb színész díját a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon. Megkapta a franciaországi Les Arcs Európai Filmfesztiválon a diákzsűri díját is.
Az Oscar-díjakat március 2-án adják át Los Angelesben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: februárban egyszerre nagyobb összeget kapnak a nyugdíjasok
Amit vállaltunk, teljesítjük: 2026-ban is megőrizzük a nyugdíjak vásárlóértékét, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete - közölte hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, hogy a karácsony az ünnep meghittségéről és valódi értékeiről szóljon.
2025. December 23. 08:55, kedd | Belföld
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott torlódást, lassulást.
2025. December 23. 08:54, kedd | Belföld
Orbán Viktor: Háborúmentes karácsonyunk lesz
Egy háborúmentes karácsonyunk lesz, de a háborús veszély nem múlt el - figyelmeztetett Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények című műsorának különkiadásában hétfőn este.