Hírek
2014. November 07. 05:00, péntek |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Öntesztekkel támogatja az ÁSZ az önkormányzatok működését
Egyedülálló önteszt rendszert dolgozott ki az Állami Számvevőszék, amelyet a következő hetekben minden önkormányzat, illetve egyházi intézmény letölthet majd az ÁSZ honlapjáról. Ezt jelentette be szerdán az Állami Számvevőszék épületében tartott sajtótájékoztatón Domokos László, az ÁSZ elnöke és Warvasovszky Tihamér alelnök. Az ÁSZ célja, hogy támogassa az önkormányzati választás után hivatalba lépett polgármesterek és jegyzők munkáját, valamint az egyházi intézmények szabályszerű működését.
A törvényi előírás szerint az Állami Számvevőszék általános hatáskörrel végzi a közpénzekkel és az állami és önkormányzati vagyonnal való felelős gazdálkodás ellenőrzését. Ez több 10 ezer potenciális ellenőrözött szervezetet jelent, ha pedig a különböző adókedvezmények igénybe vevőit is hozzáadjuk ehhez a számhoz, akkor 100 ezres nagyságrendű a közpénzt használó szervezetek, intézmények száma Magyarországon – mondta Domokos László a sajtótájékoztatón. Hozzátette, hogy ezt a kört lehetetlen lefedni az éves ellenőrzésszámmal, még akkor is, ha az elmúlt időszakban évről-évre több ellenőrzést végez az ÁSZ. Jól látszik, hogy kulcskérdés az ÁSZ erőforrásainak optimális elosztása, illetve az ellenőrzési lefedettségünk folyamatos növelése, az elmúlt több mint két évtizedben ellenőrizetlen területek ellenőrzés alá vonása – fogalmazott.
Az ÁSZ közpénzügyi támogató, tanácsadó funkciójához kapcsolódóan osztja meg ellenőrzési tapasztalatait az önkormányzatokkal
Az elmúlt évek ellenőrzési tapasztalatai alapján három típusú öntesztet dolgoztunk ki. Az elsőt egyházi intézmények számára, a másodikat a települési önkormányzatok belső kontrollrendszerének fejlesztése, a harmadikat pedig a helyi nemzetiségi önkormányzatok szabályszerű működése érdekében – jelentette be az ÁSZ elnöke.
Az önteszt kitöltése önkéntes és nem igényel visszacsatolást az ÁSZ-hoz
Domokos László hangsúlyozta, hogy az öntesztek kitöltése nem lesz kötelező az önkormányzatok, illetve az egyházi intézmények számára, és nem is kell visszajuttatniuk az eredményeket az ÁSZ-hoz. Mint mondta, ez a címzettek saját „öntanulási” folyamatának része, kitöltésével képet kaphatnak saját működésük szabályozottságáról, belső kontrollrendszerük állapotáról. Ennek eredményeként akár a még nem ellenőrzött önkormányzatok, intézmények működésének szabályozottsága is javítható, teljesen önkéntes alapon – hangsúlyozta az elnök.
Az önteszt-rendszerrel a még nem ellenőrzött önkormányzatok is javíthatják működésének szabályozottságát
Warvasovszky Tihamér, az ÁSZ alelnöke az önteszt-rendszer részleteiről beszélt a tájékoztatón. Mint mondta, rendkívül fontos, hogy minden önkormányzathoz elérjen az ÁSZ, hiszen bár folyamatosan növeli ellenőrzései számát, mintegy 2400 helyi nemzetiségi és a közel 3200 települési önkormányzatot kellene folyamatos jelleggel lefednie. Az önteszt-rendszerrel azonban nem csak a már ellenőrzött önkormányzatok mérhetik fel saját helyzetüket, hanem a még nem ellenőrzött önkormányzatok számára is lehetőség adódik a „jó gyakorlatok” átvételére, a szabályozott működés biztosítására. Szándékunk szerint ez lehet az önteszt-rendszer legfőbb eredménye – fogalmazott az alelnök.
Az öntesztek néhány napon belül az ÁSZ honlapján lesznek elérhetők
Az önteszttel az önkormányzat polgármestere képviselő-testülete, belső ellenőrzése, intézményei gazdálkodási és ellenőrzési feladatait támogatja, mivel feltárja, hogy a belső kontrollrendszert a jogszabályi előírásoknak alakították-e ki és működtették-e, a monitoring-rendszeren belül biztosították-e a belső ellenőrzés szabályos működését. A kérdések a követelményt meghatározó jogszabályi hivatkozással kiegészítve kerültek megfogalmazásra, így a kitöltésnél útmutatóként kezelhetők. A kérdésekre igen-nem, részben, vagy nem értelmezhető választ lehet adni. Az önteszt tartalmazza a szükséges intézkedések megtételét is – tájékoztatott Warvasovszky Tihamér.
Az ÁSZ alelnöke bejelentette, hogy próba jelleggel 20 önkormányzatnak, 1 katolikus, 2 evangélikus és 1 református fenntartású oktatási intézménynek kerültek kiküldésre az öntesztek. Ezután, várhatóan néhány napon belül az ÁSZ honlapján lesznek elérhetők, és onnan letölthetők a kérdéssorok, szükség esetén pedig az ÁSZ szakmai konzultációs lehetőséget is biztosít az öntesztet kitöltő jegyzők, polgármesterek, intézményvezetők részére – zárta tájékoztatóját az alelnök.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: februárban egyszerre nagyobb összeget kapnak a nyugdíjasok
Amit vállaltunk, teljesítjük: 2026-ban is megőrizzük a nyugdíjak vásárlóértékét, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete - közölte hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, hogy a karácsony az ünnep meghittségéről és valódi értékeiről szóljon.
2025. December 23. 08:55, kedd | Belföld
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott torlódást, lassulást.
2025. December 23. 08:54, kedd | Belföld
Orbán Viktor: Háborúmentes karácsonyunk lesz
Egy háborúmentes karácsonyunk lesz, de a háborús veszély nem múlt el - figyelmeztetett Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények című műsorának különkiadásában hétfőn este.