Hírek
2012. Augusztus 29. 06:50, szerda |
Külföld
Forrás: Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti
Obama meggyilkolására és a kormány megdöntésére készült négy amerikai katona
Barack Obama megölésére és az amerikai kormány megdöntésére készült négy anarchista katona, akiknek ügyét a Georgia állambeli Ludowiciben tárgyalják - közölte kedden az amerikai sajtó.
Az összeesküvők emellett el akarták foglalni a georgiai Fort Stewart katonai bázist, és arra szövetkeztek, hogy a levegőbe röpítsék a savannah-i Forsyth Park szökőkútját. A terveik között szerepelt még, hogy Washington államban felrobbantsanak egy duzzasztógátat, és hogy megmérgezzék az almatermést.
A vád által "belföldi terrorszervezetként" emlegetett négyek tavaly decemberben agyonlőtték egy volt bajtársukat, a 19 éves Michael Roarkot és annak 17 esztendős barátnőjét, Tiffany Yorkot, hogy titokban tartsák az összeesküvésüket, valamint a 87 ezer dollárért összevásárolt arzenáljukat.
Az egyik katona, a 26 éves Michael Burnett őrvezető vádalkut kötött - egyebek között emberölésben és bűnszervezetben való részvételben bűnösnek vallotta magát - és a társai ellen tanúskodott. Vallomása szerint a csoport a FEAR (magyarul: félelem) nevet választotta, a rövidítés a Forever Enduring Always Ready (örökké kitartó, mindig kész) kifejezés szavainak kezdőbetűiből áll össze.
A vallomás szerint a csoport vezetője a Fort Stewartban szolgáló Isaac Aguigui közlegény volt, a másik két tag pedig Anthony Peden őrmester és Christopher Salmon közlegény.
Aguigui abból a félmillió dollárból finanszírozta az összeesküvő csoport tevékenységét, amelyet a terhes feleségének tavaly bekövetkezett "erősen gyanús" körülmények között bekövetkezett halála után kapott a biztosítótól.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 22. 10:08, hétfő | Külföld
Az amerikai haderő az Iszlám Állam több tucat létesítménye ellen hajtott végre csapásokat Szíriában
Az Egyesült Államok hadereje több tucat, az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó célpont ellen hajtott végre csapásokat Szíriában – közölte washingtoni idő szerint pénteken este Pete Hegseth hadügyminiszter.
2025. December 20. 09:47, szombat | Külföld
Putyin: Oroszország kész befejezni a konfliktust, ha az okai megszűnnek
Oroszország készen áll és hajlandó véget vetni az ukrajnai konfliktusnak, ha a válság kiváltó okai megszűnnek - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteki moszkvai évértékelő sajtótájékoztatóján.
2025. December 18. 07:37, csütörtök | Külföld
Az EP támogatja az orosz gáz teljes és kötelező kivezetését
2025. December 17. 07:49, szerda | Külföld
Donald Trump jogi képviselői egy floridai bíróságon nyújtották be a BBC elleni 10 milliárd dolláros keresetet
Donald Trump amerikai elnök jogi képviselői Washingtonban kedden bejelentették, hogy egy floridai bíróságon nyújtották be a brit BBC elleni keresetet összesen 10 milliárd dolláros értékben.