Hírek
2013. Október 30. 13:42, szerda |
Kék hírek
Forrás: MTI
Nyomoznak a stroke-ot kapott vasutas magára hagyása ügyében
A rendőrség segítségnyújtás halált okozó elmulasztása miatt indított nyomozást amiatt, hogy a kollégái magára hagytak egy vasutast, aki rosszul lett Hegyeshalomban - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron megyei főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.
Kocsis Tünde közölte: a vasutasok október 17-én a hegyeshalmi vasútállomás személyzeti pihenőjében találtak rá eszméletlenül fekvő, 45 éves társukra, és nem hívtak segítséget hozzá. A férfi kilenc nappal később, a győri kórházban meghalt.
A szóvivő jelezte: ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást.
A Kisalföld című megyei napilap keddi cikke szerint 16 órán át magára hagyta a vasutast két kollégája, mert azt gondolta, hogy ittas. Mint később kiderült, a férfi stroke-ot kapott.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 19. 07:31, péntek | Kék hírek
Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az
2025. December 16. 07:07, kedd | Kék hírek
Holtan találták Rob Reiner színész-rendezőt és feleségét, Michele Reinert Los Angeles-i otthonukban
Holtan találták Rob Reiner színész-rendezőt és feleségét, Michele Reinert Los Angeles-i otthonukban vasárnap, a rendőrség szerint gyilkosság áldozatává váltak.
2025. December 14. 09:02, vasárnap | Kék hírek
Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség egy héten át az ország útjain
Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség december 15. és december 21. között az ország útjain - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata szombaton a police.hu oldalon.
2025. December 12. 07:36, péntek | Kék hírek
Újabb három személy letartóztatását rendelte el a bíróság a Szőlő utcai ügyben
Újabb három személy letartóztatását rendelte el a Szőlő utcai ügyben a Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra - tudatta a Fővárosi Törvényszék közleményben az MTI-vel csütörtökön.