Hírek
2013. November 06. 05:00, szerda |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Mit tesz a kormány a családokért?
Jövőre 50 milliárd forinttal több maradhat a családoknál, 30 százalékkal nő a bölcsődei férőhelyek finanszírozása, az anyák részmunkaidős foglalkoztatását törvény garantálja és 100 ezer gyermek vett részt eddig az Erzsébet Programban – többek között ezek az eredmények hangoztak el az Orbán-kormány családpolitikáját bemutató Fókuszban a család című keddi konferencián.
Az idei évhez képest 30 százalékkal nő a bölcsődei férőhelyek finanszírozása jövőre és az önkormányzatok dönthetik el, hogy béremelésekre, beruházások finanszírozására vagy a eszközbeszerzésre fordítják majd a megemelkedett összeget – jelentette be Soltész Miklós az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára. Nőtt a házasságkötések, csökkent a válások és a terhesség megszakítások száma – közölte a pozitív eredményeket az államtitkár. A fiatalok külföldre való áramlása kapcsán elmondta, hogy az elvándorlás szinte minden országban létezik. Ennek oka a tanulási lehetőségek mellett az, hogy a fiatalok nem érzik magukat biztonságban. Ezen elsősorban a család segíthet, mely mindig tud reményt és segítséget adni a fiataloknak. A családok a társadalom alapjai és ha a családok erősek, akkor erősödik a magyar társadalom egésze is – emelte ki Soltész, aki hozzátette, hogy az örökbefogadás intézményének megerősödése lenne kívánatos hazánkban. Ez jobb megoldás, mint az állami gondozás. Jobb a gyermeknek, a családoknak és az állam számára is kedvezőbb – tette hozzá az államtitkár.
A jövő évben az ideinél mintegy 50 milliárd forinttal több maradhat a családoknál a kibővített adó-, és járulékkedvezmény-rendszernek köszönhetően – mondta Fülöp Attila a tárca szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára.
A Ratkó-korszak hatásai már elcsitultak, nem várható újabb ugrásszerű népességnövekedés, ezért jelentős családpolitikai erőfeszítések kellenek, hogy a jelenlegi gyerekvállalási tendencia megváltozzon. A második Orbán-kormány családpolitikájának újdonsága, hogy a támogatások rendszere nem feltétel nélküli, a családtámogatás pedig nem rászorultság alapján történik. A kormány a gyermekvállalást és a gyermeknevelést, mint hasznos áldozatvállalás elismerését várja a társadalomtól, amelyet anyagi és egyéb ösztönzőkkel igyekszik kompenzálni – mondta Orbán Balázs a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója. A középosztálybeliek reagálnak a legintenzívebben a családpolitikai változásokra, ezért a mindenkori költségvetés megszavazásakor prioritást kell élveznie a családtámogatásnak. Az állandóság a családtámogatás politikájában, „nagyobb jelentőséggel bír, mint gondolnánk” - fűzte hozzá Orbán Balázs.
A jelenlegi kormány családpolitikája minőségileg más, mint az eddigi. A családvédelmi törvényt azért tették kétharmados sarkalatos törvénnyé, hogy hosszútávon is kiszámítható legyen - mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára. A törvény minden családanyának biztosítja, hogy ha gyermeke még nem érte el a 3 éves kort, akkor is visszatérhet munkahelyére részmunkaidős foglalkoztatásba, a munkáltatója pedig köteles visszavenni őt- tette hozzá. A közigazgatást is családbarátabbá tettük - jelentette ki - a kormányablakok által az ügyintézés közelebb kerül a családokhoz. Több ügyet intézhetnek, hosszabbított nyitva tartással, gyermekjátszó sarkokkal és elektronikus ügyintézéssel. Évente 10 ezer gyermeknek van erőszakos bűncselekménnyel kapcsolatos tapasztalata, ezért volt fontos az igazságszolgáltatásban a gyermekbarát meghallgató szobák kialakítása és a gyerek sérelmére elkövetett sérelmek esetén a 18 éves kor elérésétől induló elévülési idő megszabása - emelte ki Rétvári Bence.
Két év alatt 260 ezer ember vett részt az Erzsébet Programban, melyből 100 ezer volt a gyermek. A programokon való részvétel mindenki számára nyitva áll, egy hetes program már akár 1000 forintért is elérhető. A táborozások és kirándulások kiváló integrációs lehetősségek is egyben, a hozzájuk kapcsolódó Erzsébet Talentum Program pedig a tehetséges gyermekek felkarolását szolgálja - mondta el Nagy Anna, az Erzsébet Program szóvivője. Mindez 3 milliárd forintba került, de ez nem a költségvetést terhelte, hanem az Erzsébet utalványok forgalmazásából származott – tette hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 21. 10:02, vasárnap | Belföld
Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyereket láttak vendégül a Parlamentben
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
2025. December 21. 10:01, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti
Ha nincs Fidesz, akkor nincs egymillió munkahely, nincs biztos időskor, de van háború és jó sok migráns; ha nincs Fidesz, nincs parti
2025. December 19. 07:33, péntek | Belföld
A NAV közzétette az ünnepek alatti ügyfélfogadás időpontját
2025. December 19. 07:28, péntek | Belföld
Nagy István szerint felháborító, hogy Brüsszel a gazdák pénzét elvenné
Felháborító, hogy Brüsszel a gazdák pénzét elvenné, és azt Ukrajnának adná, emellett az élelmezésbiztonságot is veszélyeztetné - mondta Nagy István agrárminiszter a Facebookra feltöltött csütörtöki videóüzenetében.