A tibeti szerzetesek soha nem aggódtak a fűtésszámla miatt. Az is igaz, hogy a kolostorokban arrafelé szinte egyáltalán nem fűtenek. A vezetékes gáz szóba sem jöhet, 4-5 ezer méter magasságban pedig a tűzifa és egyéb éghető anyagok is ritka kincsnek számítanak. Ha fáznak, a szerzetesek egyszerűen bekapcsolják a biofűtést.

Különleges gyakorlatok segítségével képesek megemelni a testhőmérsékletüket, így a legnagyobb hideget is átvészelik. Régi tibeti útleírásokban és a jógakönyvekben már találunk erre vonatkozó információkat. (A jóga egy olyan, indiai eredetű életmód, egészségmegőrző rendszer, filozófia, amelynek részei a légzőgyakorlatok, a testgyakorlatok, és a meditáció egyaránt.) A szerzetesek félmeztelenül ülnek a hidegben, a hátukra vizes lepedőt terítenek, és miközben felmelegítik a testüket, a lepedő megszárad rajtuk. A nyugati tudósok azonban sokáig úgy vélték, mindez csupán az élénk fantáziájú utazók agyszüleménye, aminek semmi tudományos alapja nincs.

Most azonban egy egész tudóscsapat vizsgálta a szerzeteseket, Maria Kozhevnikov, a National University of Singapore egyetemi adjunktusa vezetésével. Megállapították, hogy az emberi test hőmérsékletét valóban irányíthatjuk az agyunk segítségével.

Korábban is vizsgáltak már tibeti szerzeteseket, de akkor csak az ujjakban és a lábujjakban mértek hőmérséklet-emelkedést, most azonban a belső testhőmérséklet változását is kimutatták.

A szerzetesek kétfajta technikát használnak: az egyik egy speciális jógalégzés, a „tumo-légzés”, amellyel a „tumo-hőt” fejlesztik. A másik egy meditációs módszer, amelynek során egy lángot képzelnek el a gerincoszlop mentén.

A tumo-technika a tibeti szerzetesek egyik legszentebb spirituális módszere, amelyet főként Tibet keleti részén, a kolostorokban gyakorolnak.

A kísérletek először Tibetben zajlottak. A mínusz 25 Celsius fokban a szerzetesek vizes lepedőt tekertek a testük köré, majd elkezdték a tumo-hő fejlesztését. A kutatók az agy elektromos tevékenységét kimutató EEG készülékkel és hőmérőkkel vizsgálták a szerzeteseket. A belső testhőmérsékletük 38,3 Celsius fokra emelkedett, a lepedők pedig közben megszáradtak rajtuk, pontosan úgy, ahogyan az a régi útleírásokban olvasható. A kísérletek második felében olyan nyugati embereket vizsgáltak, akik szintén képesek voltak a testhőmérsékletük emelésére tudati úton, persze kisebb mértékben, mint a technikát évtizedek óta gyakorló szerzetesek.

Ez a módszer lehetővé teszi a hideg éghajlathoz való alkalmazkodást, erősíti az immunrendszert, ezáltal fokozza a fertőzésekkel szembeni ellenállást, növeli a kognitív (gondolkodási) képességeket, mivel a testhőmérséklet emelkedésével párhuzamosan gyorsul a szervezet külső ingerekre való reakcióideje is. A nagy hidegben ugyanis a reakcióidő túlságosan lelassul.

Maria Kozhevnikov így nyílatkozott a kísérletekről: „A tumo-légzés gyakorlása normál körülmények között is biztonságos módszer a testhőmérséklet emelésére. Akiket megtanítottam erre a technikára, azok arról számoltak be, hogy ennek hatására sokkal energikusabbnak érezték magukat. Nemcsak a tibeti szerzetesek, hanem a nyugati emberek is használhatják ezt az egészség megőrzésére, és a kognitív képességek szabályozására.”