Hírek
2019. December 17. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Letartóztatták az ittasan gyereket gázoló férfit

A kecskeméti bíróság hétfőn elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint pénteken Kiskunhalason autójával elütött egy kerékpározó gyereket, majd segítségnyújtás nélkül gyalog elhagyta a helyszínt.
A Kecskeméti Törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a megalapozott gyanú szerint a férfi december 13-án este Kiskunhalason ittasan, a STOP-táblát figyelmen kívül hagyva, hajtott be egy kereszteződésbe, ahol nem adta meg az elsőbbséget a szabályosan közlekedő kerékpárosnak, és elütötte.
A 13 éves biciklis a baleset következtében elesett és a jármű alá szorult, a Készenléti Rendőrség járőrei a járókelők segítségével emelték le róla az autót. A gyermek nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség korábbi közleménye szerint az autót vezető kiskunhalasi férfinak érvényes vezetői engedélye sem volt, és menekülése közben tartóztatták fel.
A Kecskeméti Járásbíróság a 32 éves, büntetett előéletű gyanúsított letartóztatását azért rendelte el, mert fennáll az újabb bűncselekmény elkövetésének, valamint a szökés és elrejtőzés veszélye. A döntés végleges - olvasható a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 16. 07:15, hétfő | Belföld
A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar, majd visszatér a napos, száraz idő
A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar és erős szél, majd visszatér a jellemzően napos, száraz idő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. Június 16. 07:13, hétfő | Belföld
A közel-keleti háború kapcsán is Brüsszel hülyeségeiről beszélt Orbán Viktor
A közel-keleti háború teljesen új helyzetet teremtett, mi pedig nem hagyjuk, hogy az újabb brüsszeli hülyeség árát ismét velünk fizettessék meg.