Az aranypolgár.

Szombat, reggel 9. Vámház körút 9. Az antikvitás végében, a pénztárgéptől három méterre ül. Nincs külön irodája, így beszélgetésünket több munkatársa is végighallgatja: időnként őket is megszólítja, hogy igazolják egy-egy válaszát. Asztalán orvosi leletek és céges papírok keverednek. Kezében most is egy üzleti terv.

Új befektetés?

Klapka: Igen, megkerestek vele.

Itt ült bent az üzletben, és egyszer csak hozott valaki egy ötletet?

Klapka: Pontosan.

Milyen üzletbe száll be?

Klapka: (orrával a levegőbe szagol) Hát, ami jó – de hogy mi a jó, azt nagyon nehéz eldönteni. Rengeteg az üresjárat, amikor dolgozom egy üggyel: megyek, tárgyalok, és nincs eredmény, 10-ből 6 ilyen. Viszont üresjárat nélkül nincs kereskedő. Ha eredményt akarsz elérni, végig kell hajtanod ezeket is, mert soha nem lehet tudni, melyik hoz mégis valamit. A sikeres 4-gyel kell sokkal többet termelni, mint amennyi a maradék haton elmegy. Ez például egy téliszalámi-üzlet.

Azt, hogy érdemes-e beszállni, egy üzleti terv alapján eldönti? Vagy – jelen esetben – meg is kóstolja a terméket?

Klapka: Nem kell ezt megkóstolni...

A dió miatt viszont kiment Franciaországba, Chilébe, mindenhova, ahol diót termesztenek.

Klapka: Ez igaz, mert amikor már csinálom, akkor mindent meg akarok tanulni a termékről. Soha nem adnék el zsemlét, ha nem tudnám, hogy kell sütni – de ez nem azt jelenti, hogy én is akarnám megsütni. Az emberek azt hiszik, hogy olyan egyszerű vállalkozni: egyért veszem, kettőért eladom, és kész. Hát nem. 89–90-ben több százezren rohantak üzletet nyitni, vállalkozni, aztán sorban befuccsoltak. A vállalkozónak, a kereskedőnek ugyanúgy ki kell járnia a maga iskoláját: az általánost, a gimnáziumot, az egyetemet – mint egy orvosnak. Akkor lesz jó a szakmájában, nincs mese!

Mi volt az első vállalkozása?

Klapka: Az első vállalkozásom a világ legrosszabb vállalkozása volt. Anyám hasában úgy döntöttem, karácsonykor születek meg. 1928. december 24-én. Azt hittem, bombaüzlet, az egész család meg fog őrülni értem. Erre mindig összevonták a két ünnepet, és csak egy ajándékot kaptam – el is határoztam, hogy ilyen rossz üzletet soha többé nem csinálok!

Az interneten 1929-et olvastam.

Klapka: Sok hülyeséget összeírnak. 1928, Budapest, Szent István Kórház, a Nagyvárad térnél. Nézze meg, itt a legújabb német igazolványom, a németeknél most új személyit adtak ki, szenzációs!

Német–magyar állampolgárként ezzel utazik vagy a magyar útlevelével?

Klapka: Magyarországon német autóval, német személyazonosságival és német jogosítvánnyal utazom. Németországban magyar autóval, magyar jogosítvánnyal és magyar személyazonosságival.

Mert?

Klapka: Így jobb!

Vezet még?

Klapka: Persze, de utálom, sofőröm van.

Megvan még az az akkor tízéves fehér kisbusz, amivel évekkel ezelőtt járt?

Klapka: Nincs, összetört ripityára. Most van egy kis Nissan Micra, de épp elvitte a gyerek (a sofőr). Automata, Magyarországon nem is lehet ilyet kapni.

Azért nem egy A8-as...

Klapka: Van egy Mercedesem, meg egy terepjáróm, amivel a szántóföldön is tudok közlekedni. Amikor vidékre megyek, a diósra, vagy külföldre, akkor azzal utazom, mert kényelmesebb. De én egy marha puritán ember vagyok, nem gizdaságból használom a kocsit. Nekem elég a négy kerék, meg a motor, aztán annyi.

Nincs főnöki irodája sem.

Klapka: Minek? Így látom az egész családot.

(a munkatársaira mutat)

Nem zavarják?

Klapka: Nem zavar engem semmi. Látom a munkát, látom, ki lép be az ajtón. Még egyszer mondom, én egy roppant egyszerű ember vagyok. Felhívtak az egyik csatornától, hogy szeretnének forgatni egy műsort a lakásomról: „Hogy él Klapka György?” Fent lakom a Normafán, az egy értékes telek, 200 milliós a ház, de semmi extra. Mondtam nekik, hogy gyerekek, nincs ott semmi néznivaló, mit akartok felvenni? De hogy ők tudják nagyon jól, jönnek. Hiába győzködtem őket, csak megjelent egy stáb. Beléptek a házba, körülnéztek, közölték, hogy igazam volt, és elmentek. Hatszobás kis ház, de egy szobát lakunk a feleségemmel meg a négy kutyával.