Hírek
2013. Július 18. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Kész megváltoztatni a kormány a devizahitel-szerződéseket
A kormány keresi a megoldást arra, hogyan lehet jogszabállyal módosítani a devizahitelesek szerződésein - erről a közigazgatási és igazságügyi miniszter beszélt a Hír Tv-ben. Navracsics Tibor úgy látja, hogy a jelenlegi jogszabályok szűk esetekben, meghatározott körülmények között lehetővé teszik azt, hogy szerződést jogszabállyal módosítsanak. Ez a már megkötött szerződésekre is vonatkozna.
Navracsics Tibor rámutatott: a jelenlegi jogszabályok szűk esetekben, meghatározott körülmények között lehetővé teszik azt, hogy szerződést jogszabállyal módosítsanak.
'Most annak a lehetőségeit nézzük, annak az alkotmányossági kereteit nézzük, hogy van-e arra mód, hogy adott esetben az őszi ülésszakban mondjuk egy törvénnyel, egy jogszabállyal a devizahitelek feltételeit általános érvénnyel módosítsuk' - fogalmazott.
Hozzátette: ez akkor fordulhat elő, hogy ha valamilyen, a szerződéskötéskor fennálló körülmény előre nem látható módon alapvetően megváltozik, és nem róható fel ebből adódóan, hogy lehetetlenné válik a teljesítés.
Kérdésre válaszolva a miniszter megerősítette: ez a már megkötött szerződésekre is vonatkozna, esetükben mérlegelik, hogy az említett kritériumok teljesülnek-e. Navracsics Tibor hozzátette: javaslatukat a közeljövőben kormányülésen is előterjesztik.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 22. 10:07, hétfő | Belföld
A hét elején még párás, ködös idő várható, de karácsonykor eső érkezik
2025. December 21. 10:02, vasárnap | Belföld
Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyereket láttak vendégül a Parlamentben
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
2025. December 21. 10:01, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti
Ha nincs Fidesz, akkor nincs egymillió munkahely, nincs biztos időskor, de van háború és jó sok migráns; ha nincs Fidesz, nincs parti