Városlista
2025. december 22, hétfő - Zéno

Hírek

2013. November 12. 15:39, kedd | Kék hírek
Forrás: MTI

Jogerősen hét év börtönt kapott a tanítványaival erőszakoskodó mohácsi rajztanár

Jogerősen hét év börtönt kapott a tanítványaival erőszakoskodó mohácsi rajztanár

Két év három hónapról hét évre súlyosította a Pécsi Törvényszék a tanítványaival erőszakoskodó mohácsi rajztanár börtönbüntetését kedden hozott jogerős ítéletében.

A törvényszék megalapozottnak találta az ügyben első fokon eljáró Pécsi Járásbíróság határozatát, és Bosnyák Mihályt szemérem elleni erőszak miatt marasztalta el, mellékbüntetésként a közügyek gyakorlásától hét évre, a tanári foglalkozástól örökre eltiltotta.
A bíróság új eljárásban hozott döntést az ügyben. Bosnyák Mihályt a mohácsi bíróság korábban felmentette a nemi erkölcs elleni bűncselekmények vádja alól, de a törvényszék eljárási szabályok megsértése miatt azt az ítéletet hatályon kívül helyezte.
A tárgyalás nagy része a kiskorú sértettek és a bűncselekmény jellege miatt zárt ajtók mögött folyt, a jogerős határozat indoklása sem volt nyilvános, így csak a korábbi rendőrségi nyilatkozatokból tudható, miért indult eljárás Bosnyák Mihály ellen.
Garamvári Gábor, Mohács rendőrkapitánya az MTI-nek korábban azt mondta, a gyanú szerint a rajztanár a tanteremben, rajzszakköri foglalkozások alatt fajtalankodott a felügyeletére bízott tizenkét év alatti gyerekekkel. Erre az adott alkalmat, hogy bizonyos foglalkozásokon csak egy-két diák vett részt.
A rendőrség az ügyben 2008 decemberében, egy hatéves kislány édesanyjának a bejelentésére indított nyomozást, majd újabb tanulókkal bővült a sértettek köre. A gyerekeket igazságügyi pszichológus, a bíróság által kirendelt nyomozási bíró és ügyész felügyeletével hallgatták ki.
Magyar György, a vádlott ügyvédje a nemi erkölcs elleni bűncselekményekre vonatkozó korábbi felmentő ítélet után újságíróknak azt mondta, hogy a bíróság szerint védence speciális személyiség, túláradó szeretettel fordult tanítványai felé, és ezt könnyű félreérteni. Hangsúlyozta: a gyermekek elmondásán kívül semmi nem támasztotta alá azt az állítást, hogy a vádlott molesztálta volna a kiskorú gyerekeket.
A jogi képviselő a keddi jogerős elmarasztaló határozat után úgy nyilatkozott, hogy védence a megrendült egészségi állapota miatt rabkórházban töltheti le büntetését. Tekintettel arra, hogy a tanár továbbra is ártatlannak vallja magát, s a tárgyaláson felmerültek a büntetés kiszabását is érintő jogértelmezési, jogszakmai problémák, a Kúriához fordulnak rendkívüli jogorvoslatért.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 21. 10:03, vasárnap | Kék hírek

Újabb gyanúsított a Szőlő utcai ügyben

Rendész bántalmazott a napokban egy fiatalkorú fogvatartottat a Budapesti Javítóintézetben, ezzel az úgynevezett Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma kilencre emelkedett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen

2025. December 19. 07:31, péntek | Kék hírek

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az

2025. December 16. 07:07, kedd | Kék hírek

Holtan találták Rob Reiner színész-rendezőt és feleségét, Michele Reinert Los Angeles-i otthonukban

Holtan találták Rob Reiner színész-rendezőt és feleségét, Michele Reinert Los Angeles-i otthonukban vasárnap, a rendőrség szerint gyilkosság áldozatává váltak.

2025. December 14. 09:02, vasárnap | Kék hírek

Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség egy héten át az ország útjain

Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség december 15. és december 21. között az ország útjain - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata szombaton a police.hu oldalon.