Városlista
2025. december 23, kedd - Viktória

Hírek

2012. Szeptember 06. 14:53, csütörtök | Külföld
Forrás: MTI

Három és fél évet kapott a kétszer elütött kínai kislány gázolója

Három és fél évet kapott a kétszer elütött kínai kislány gázolója

Három és fél év börtönre ítélték azt a kínai férfit, aki tavaly Fosan (Foshan) városában elütött egy kétéves kislányt, aki mellett később 18 ember ment el segítségnyújtás nélkül.

Az esemény tavaly október közepén óriási felhördülést váltott ki a kínai közvéleményből, az eset után még hónapokig vitatott téma volt a több száz millió felhasználót jegyző kínai mikroblogokon.
A kétéves Jüe-jüét (Yueyue) egy szűk utcában ütötte el egy furgon, majd egy kisteherautó is áthajtott rajta. A két gázolás között és ezután - a térfigyelő kamera tanúsága szerint - 18 ember ment el közömbösen a kislány mellett. A súlyosan sérült, vérző lányt végül egy szemetet gyűjtő asszony karolta fel és adta oda anyjának. Jüe-jüe ekkor még életben volt, de pár nappal később a kórházban meghalt.
A helyszínen készült felvételeket a kínai videomegosztó portálokon több millióan nézték meg, sokan követelték, hogy példásan büntessék meg a két gázolót és azokat, akik elsétáltak a kislány mellett. A kínai közvélemény az eset után társadalmi szintű lelkiismereti vizsgálat szükségességét hangsúlyozta, az emberek közömbösségének okait vizsgáló kezdeményezések indultak. A felháborodott hangok mellett sokan megemlítették, számos ember nem mer ilyen esetben segíteni, ugyanis nem egyszer fordult már elő korábban, hogy az áldozatok kártérítésben reménykedve a rajtuk segítőket vádolták a baj okozásával.
Év végén komolyan felvetődött a cserbenhagyásos esetekre alkalmazható törvényi szabályozás szükségessége, amelyet akkor kísérleti jelleggel a dél-kínai Sencsen (Shenzhen) városában be is vezettek.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 22. 10:08, hétfő | Külföld

Az amerikai haderő az Iszlám Állam több tucat létesítménye ellen hajtott végre csapásokat Szíriában

Az Egyesült Államok hadereje több tucat, az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó célpont ellen hajtott végre csapásokat Szíriában – közölte washingtoni idő szerint pénteken este Pete Hegseth hadügyminiszter.

2025. December 20. 09:47, szombat | Külföld

Putyin: Oroszország kész befejezni a konfliktust, ha az okai megszűnnek

Oroszország készen áll és hajlandó véget vetni az ukrajnai konfliktusnak, ha a válság kiváltó okai megszűnnek - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteki moszkvai évértékelő sajtótájékoztatóján.

2025. December 18. 07:37, csütörtök | Külföld

Az EP támogatja az orosz gáz teljes és kötelező kivezetését

2025. December 17. 07:49, szerda | Külföld

Donald Trump jogi képviselői egy floridai bíróságon nyújtották be a BBC elleni 10 milliárd dolláros keresetet

Donald Trump amerikai elnök jogi képviselői Washingtonban kedden bejelentették, hogy egy floridai bíróságon nyújtották be a brit BBC elleni keresetet összesen 10 milliárd dolláros értékben.