Hírek
2014. Október 17. 10:17, péntek | Bulvár
Ganxsta Zolee-ék a tűzzel játszottak
Addig üsd a vasat, amíg meleg! Muri Enikő, Horváth Éva, Ganxsta Zolee és Nagy Sanyi megfogadta a tanácsot. A négy híresség körül csak úgy izzott a levegő, miközben az egyik legősibb mesterségben tették próbára magukat. A sztárok kalapácsot ragadtak, és egy belvárosi kovácsműhelyben alkalmi inasnak álltak. A lányok mexikói ékszereket, a fiúk pedig egy különleges szerencsepatkót készítettek.
Munkáskesztyűt húzott Ganxsta Zolee, aki Horváth Évával, Muri Enikővel és Nagy Sanyival vasnyűvő tanoncként debütált. A Vasverő kovácsműhelyben az el Jimador hazája ihlette meg a sztárokat az üllő mögött, amikor karkötő és patkó készítésébe kezdtek. Zolee-tól saját bevallása szerint is igencsak távol áll mindennemű fizikai munka, most azonban mégis kivételt tett, és rövid időre szakított elveivel.

„Világéletemben kiütést kaptam a kemény, megterhelő munkától, de még a villanykörte cseréhez is béna vagyok. Most azonban úgy döntöttem, ideje saját kezembe venni a sorsomat. Egy szerencsepatkót készítettem, amivel a lottó ötösre hajtok, otthon tuti valami különleges helyre teszem majd ki” – kezdte a szabad szájú rapper, akinek szívéhez különösen közel áll Mexikó. „Ezek a közép-amerikaiak tudnak valamit, imádom azt a mentalitást, ami őket jellemzi, a kajáikat és persze a tequilát. Több nagy slágerünket is Mexikó ihlette, a Vato Loco klipjét ráadásul kint forgattunk, ami örök élmény marad számunkra. Iszonyatosan jó arcok a helyiek” – tette hozzá Zolee.
Ganxsta Zolee-val ellentétben Muri Enikő nem esik kétségbe, ha valamilyen kézügyességet igénylő feladatot kell megoldania. Többször volt már példa arra, hogy szeretteit apró, saját készítésű ajándékkal lepte meg.
„Legutóbb a Mamma Mia bemutatójára készítettem mindenkinek egy kis kulcstartót, ami azért lényegesen könnyebb volt, mint most a vassal megküzdeni” – kezdte viccelődve Enikő. „Gyerekként már jártam kovácsműhelyben, így nem volt teljesen ismeretlen a terep, de azért szakmát nem váltanék. Mindenesetre izgalmas feladat volt, szeretem új dolgokban kipróbálni magam, a mexikói kultúra pedig igazán inspirálóan hat rám. Az ékszerkészítés közben meg is fogalmazódott bennem, hogy mennyire jó lenne egyszer testközelből is megtapasztalni ennek a különleges országnak a hangulatát” – mondta el a színésznő.

Ezek érdekelhetnek még
2025. December 20. 10:03, szombat | Bulvár
Rómában fizetős lesz a Trevi-kút február elsejétől
Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől - jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
2025. December 20. 09:59, szombat | Bulvár
Számos ismert közéleti személyiség és politikus neve is feltűnik a pénteken nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban
Számos ismert közéleti személyiség és politikus neve is feltűnik az amerikai igazságügyi minisztérium által a törvény által megszabott határidőben pénteken nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban.
2025. December 18. 07:38, csütörtök | Bulvár
Sean Paul 2026 májusában a Budapest Parkban ad koncertet
Sean Paul jamaicai előadó 2026. május 17-én először lép fel Budapesten, a Budapest Parkban – közölték a szervezők az MTI-vel.
2025. December 17. 07:52, szerda | Bulvár
HUN-REN: ökológiai szempontból jobb a valódi fenyőfa, mint a műfenyő
Ökológiai szempontból jobb valódi fenyőfát vásárolni karácsonyra, mint műfenyőt - hívja fel a figyelmet Aszalós Réka, a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) Ökológiai Kutatóközpontjának tudományos munkatársa.