Hírek
2014. Június 19. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Fiatalok álláshoz jutását segítő program indul
A sikeres álláskereséshez nyújt a jövőben ingyenes segítséget munkanélkülieknek, köztük pályakezdő fiataloknak az Ökumenikus Segélyszervezet a szerdán elindított Soproni Jóleső Segítség elnevezésű program keretében.
A segélyszervezet és a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. között szerdán létrejött stratégiai megállapodás keretében 2014 nyarán minden egyes eladott korsó csapolt Soproni árából 10 forintot az álláskeresők segítésére fordítanak. A szeptemberig tartó akcióból származó támogatás mértéke az előzetes számítások szerint akár a 100 millió forintot is elérheti.
A segélyszervezet munkatársai ősztől az ország 10 különböző pontján egész napos rendhagyó állásbörzéket szerveznek, amelyeken minden érdeklődő ingyenes álláskeresői 'kiképzést' kaphat az előadásokon elsajátítható alapoktól kezdve a tapasztalt szakemberekkel történő személyes konzultációkig. Az ország négy városában irodát tartanak fenn, ahol egész évben várják a munkakeresőket. Emellett álláskereső forródrót is indul: a telefonvonal végén nagy tapasztalattal rendelkező szakemberektől kaphatnak azonnali és ingyenes tanácsokat az álláskeresők, de a program internetes oldaláról álláskereső kisokos is letölthető sok hasznos információval - közölte a segélyszervezet szerdán az MTI-vel.
A szakemberek a tanácsadópontokon évente öt-hatszáz, a forródróton keresztül pedig 3000-3500 álláskeresőnek tudnak átfogó segítséget nyújtani, míg az álláskereső roadshow 10 helyszínén mintegy 5000 ember tud részt venni tréningen, egyéni tanácsadáson és előadáson.
Az Ökumenikus Segélyszervezet egyik legfontosabb célkitűzése a szegénység elleni küzdelem, ennek jegyében nyújtanak segítséget munkanélkülieknek. A szervezet 2009-ben álláskeresőket segítő centrumot hozott létre Ygen Humánerőforrás Központ néven, amely az elmúlt években 2000 álláskeresőnek segített. A program hatékonyságát bizonyítja, hogy a résztvevők 60-70 százaléka sikeresen és tartósan elhelyezkedett.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 21. 10:02, vasárnap | Belföld
Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyereket láttak vendégül a Parlamentben
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
2025. December 21. 10:01, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti
Ha nincs Fidesz, akkor nincs egymillió munkahely, nincs biztos időskor, de van háború és jó sok migráns; ha nincs Fidesz, nincs parti
2025. December 19. 07:33, péntek | Belföld
A NAV közzétette az ünnepek alatti ügyfélfogadás időpontját
2025. December 19. 07:28, péntek | Belföld
Nagy István szerint felháborító, hogy Brüsszel a gazdák pénzét elvenné
Felháborító, hogy Brüsszel a gazdák pénzét elvenné, és azt Ukrajnának adná, emellett az élelmezésbiztonságot is veszélyeztetné - mondta Nagy István agrárminiszter a Facebookra feltöltött csütörtöki videóüzenetében.