Hírek
2014. November 12. 13:54, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Fekete Péntek akció az Extreme Digitalnál
Az internetes értékesítési forma népszerűsítésére Magyarországon az Extreme Digital (edigital) alkalmazza először a tengerentúlon a téli bevásárlási szezon nyitányának tekintett Fekete Péntek (Black Friday) akciós értékesítési napot - jelentette be Várkonyi Balázs, az edigital ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Elmondta, hogy a Fekete Péntek akcióval elsősorban azokkal a vásárlókkal szeretnék megismertetni az internetes kereskedelmi formát, akik korábban még nem, vagy csak ritkán éltek ezzel a lehetőséggel. Arra hívják fel a figyelmet, hogy az interneten könnyebb, egyszerűbb, és kényelmesebb a karácsonyi vásárlást lebonyolítani - tette hozzá. Az ügyvezető igazgató rámutatott: a Fekete Péntek eredeti üzleti modelljének lényege, hogy az áruházak haszonkulcs nélkül, akár veszteséggel is igyekeznek minél több vevőt az áruházba csábítani. Ennek megfelelően az Extreme Digital is 20-30 százalékos, esetenként 70 százalékos árengedményt ad majd mintegy 300-350 árucikkre. Az idén november 21-én tartandó Fekete Péntek így Magyarországon is a karácsony főpróbája lehetne - tette hozzá. Az akciós napon mintegy 200 ezer internetes látogatóra és 10 ezer vásárlásra számítanak. A Fekete Péntek bevezetésével az edigital hagyományt kíván teremteni Magyarországon - jelezte Várkonyi Balázs.
Magyaroszágon az online értékesítési forma a kiskereskedelmi forgalom 2,5 százalékát adta 2013-ban - ismertette Várkonyi Balázs. Az arány a nyugati országokéhoz képest még viszonylag alacsony - Nagy-Britanniában például 10 százalék - de ezzel együtt is 2013 volt az áttörés éve Magyarországon, amikor az ágazat 40-50 százalékos forgalomnövekedést ért el. Az idén az internetes kiskereskedelmi értékesítések 20-40 százalékos növekedése várható Magyarországon Várkonyi Balázs szerint, ezzel az ágazat 3-4 százalékra növeli részesedését a teljes kiskereskedelmi forgalomban. Az Extreme Digital eredményéről az ügyvezető igazgató annyit közölt, hogy a vállalat már évek óta kétszámjegyű, a piaci átlag feletti növekedési ütemmel büszkélkedhet. Az idén internetes értékesítési forgalmukban 40 százalékos, üzleteik forgalmában 20 százalékos növekedésre számítanak. Az edigital Magyarország mellett a régió minden jelentősebb piacán jelen van. Az edigital jövőre a “megastore” koncepciót követve a műszaki termékek mellett más termékcsaládokkal is bővíti termékportfolióját.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: februárban egyszerre nagyobb összeget kapnak a nyugdíjasok
Amit vállaltunk, teljesítjük: 2026-ban is megőrizzük a nyugdíjak vásárlóértékét, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete - közölte hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, hogy a karácsony az ünnep meghittségéről és valódi értékeiről szóljon.
2025. December 23. 08:55, kedd | Belföld
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott torlódást, lassulást.
2025. December 23. 08:54, kedd | Belföld
Orbán Viktor: Háborúmentes karácsonyunk lesz
Egy háborúmentes karácsonyunk lesz, de a háborús veszély nem múlt el - figyelmeztetett Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények című műsorának különkiadásában hétfőn este.