Hírek
2014. November 19. 14:32, szerda |
Bulvár
Forrás: MTI
Ebola - Máris eladási rekordot döntött az ebola elleni harcra mozgósító dal
Máris eladási rekordot döntött a Band Aid ebola-járvány elleni harcra mozgósító Do They Know It's Christmas? című dala, amelynek elkészítésében számos világsztár részt vett.
A dal 2014 legkelendőbb kislemeze lett Nagy-Britanniában, hétfői bemutatása óta 206 ezer példányt adtak el belőle. A címmel egészen szerda reggelig a Clean Bandit és Jess Glynne Rather Be című száma büszkélkedhetett, amelyből januárban 163 ezer példány fogyott el egy hét alatt - olvasható a BBC honlapján.
A Do They Know It's Christmas? című dal eredeti, 1984-es változata, amely az etiópiai éhínségre hívta fel a világ figyelmét, 200 ezer példányban kelt el két nap alatt. Akkor mások mellett Phil Collins, David Bowie, Sting, George Michael és Bono énekelt a felvételen, és összesen 8 millió font bevételt gyűjtöttek össze az éhező családok javára.
A szám második és harmadik verziója 1998-ban és 2004-ben látott napvilágot, utóbbiból egy hét alatt 297 ezer példányt adtak el.
Az eredeti dalszöveget most megváltoztatták, hogy az ebola-járvány okozta válságra hívja fel a világ figyelmét. A mostani verzióban mások mellett szerepel a One Direction, Emeli Sande, Rita Ora, Ed Sheeran, Bono, Ellie Goulding, Sam Smith, és Chris Martin is.
A videoklipet "rekord idő alatt" vágták meg, hogy elkészüljön a brit ITV csatornán futó X Faktor vasárnap esti adásáig. Az új verziót hétfőtől lehet letölteni. A hanghordozó, amelynek borítóját Tracey Emin világhírű brit képzőművész tervezte, három hét múlva jelenik meg.
"Csodálatos ország ez, még mindig szótlanul és megdöbbenten ülünk" - nyilatkozta Bob Geldof, a Band Aid fő kezdeményezője a dal sikere láttán.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 08:59, kedd | Bulvár
Meghalt Chris Rea énekes, dalszerző
Életének 75. évében elhunyt Chris Rea brit énekes, dalszerző, gitáros, többek közt a The Road to Hell vagy a Driving Home For Christmas szerzője - közölte a családja hétfőn.
2025. December 20. 10:03, szombat | Bulvár
Rómában fizetős lesz a Trevi-kút február elsejétől
Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől - jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
2025. December 20. 09:59, szombat | Bulvár
Számos ismert közéleti személyiség és politikus neve is feltűnik a pénteken nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban
Számos ismert közéleti személyiség és politikus neve is feltűnik az amerikai igazságügyi minisztérium által a törvény által megszabott határidőben pénteken nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban.
2025. December 18. 07:38, csütörtök | Bulvár
Sean Paul 2026 májusában a Budapest Parkban ad koncertet
Sean Paul jamaicai előadó 2026. május 17-én először lép fel Budapesten, a Budapest Parkban – közölték a szervezők az MTI-vel.