Hírek
2014. November 10. 09:27, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Beutazási tilalom - Nem menti fel Vida Ildikót Varga Mihály
Nem menti fel tisztségéből Vida Ildikót, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökét Varga Mihály - a nemzetgazdasági miniszter ezt a Magyar Rádió 180 perc című műsorában jelentette ki hétfőn.
Azt mondta, hogy a NAV-elnököt valaki anélkül vádolta meg, hogy bármivel bizonyítaná a vádakat. Ebben a helyzetben akkor járna el a legrosszabbul, ha felmentené a NAV vezetőjét; "nem fogom ezt megtenni" - tette hozzá.
Szerinte a kitiltás csupán ürügy, nem erről szól az ügy, "politikai szál van". Ezért továbbra is azt várják az amerikai hatóságoktól, hogy tájékoztassák a kitiltás indokairól a kormányt.
Hozzátette, hogy Polt Péter legfőbb ügyész már kezdeményezte az amerikaiaknál a bizonyítékaik átadását, ám ez a máig nem történt meg.
"Mondja meg valaki, hogy mi a baj a NAV elnökével" - fogalmazott a politikus.
Varga Mihály az M1 Ma Reggel című műsorában azt mondta, hogy mindenkit, így Vida Ildikót is megilleti az ártatlanság vélelme.
Nevezzék meg azt az ügyet, ami alapján a NAV elnökét kitiltották, ha megnevezik azonnal vizsgálatot indítanak - mondta Varga Mihály.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: februárban egyszerre nagyobb összeget kapnak a nyugdíjasok
Amit vállaltunk, teljesítjük: 2026-ban is megőrizzük a nyugdíjak vásárlóértékét, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete - közölte hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, hogy a karácsony az ünnep meghittségéről és valódi értékeiről szóljon.
2025. December 23. 08:55, kedd | Belföld
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott torlódást, lassulást.
2025. December 23. 08:54, kedd | Belföld
Orbán Viktor: Háborúmentes karácsonyunk lesz
Egy háborúmentes karácsonyunk lesz, de a háborús veszély nem múlt el - figyelmeztetett Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények című műsorának különkiadásában hétfőn este.